Szellemcsapda

Melinda ​Gordon kisgyerekkora óta képes kommunikálni a halottakkal, vagyis az e világon ragadt lelkekkel, ahogyan a nagymamája nevezte őket. Melinda lassacskán rájön, hogy ezek a lelkek mind fogságba estek, és segítségre van szükségük. Figyeli, hallgatja őket, és megpróbálja megérteni, mi tarthatja vissza őket attól, hogy átlépjenek a saját világukba; mire van szükségük ahhoz, hogy megszabaduljanak e világi béklyóiktól, amelyek megakadályozzák őket az átkelésben. A feladat nem könnyű, de kitartása és türelme hozzásegíti őt ahhoz, hogy különleges képessége révén végül megtalálja a békét e lelkek számára.

Melindát jó ideje egy bánatos altatódal hangja kísérti álmában, egy olyan szellemé, aki nem tudja vagy nem akarja elfogadni az ő segítségét. A lány tisztában van vele, hogy az itt ragadt lelkek zavartak és nyugtalanok, de biztos benne, hogy idővel képes lenne kapcsolatot létesíteni vele. Ám nincs idő… A bűvös altatót dúdoló szellem hangja – mellyel mindenáron egy gyermeket próbál megvigasztalni – egy idő után csapdává válik, amely minden kisgyermeket rabul ejt, aki hallja: olyan mély álomba szenderülnek, amelyből senki nem képes felébreszteni őket. Először egy, majd sorban a többi, míg végül a város összes gyermeke az andalító hang bűvkörébe kerül; az élet lassanként távozik testükből. Még a szellemvilágban otthonosan mozgó Melinda is úgy érzi, hogy a csábító dallam nemsokára őt is örökre rabul ejti. Ekkor támad benne a balsejtelem: a szellem annyira zavart és vigasztalhatatlan, hogy az ő segítsége itt már nem elég.