Anna Karenina

A Háború és béke után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. „Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez – árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében. – Ez a regény – az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet…” Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként A vendégek a nyaralóba készültek című befejezetlen elbeszélésének hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből – 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanova Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában – Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t – már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a „nihilistákat”, akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetségessé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: „Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződtem vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondjon róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam.” Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig – Thomas Mann szavaival – minden idők „legnagyobb társadalmi regénye”.