Bűntudat

Bűntudat

まだ評価がありません
2014 · ハンガリー語 · ハードカバー · 30 版
棚に追加

この本を評価する


ブックジャーナルをエクスポート

説明

Milo ​Sturgis, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági csoportjának hadnagya és briliáns segítőtársa, Alex Delaware pszichológus ezúttal egy különösen rejtélyes bűntény felderítésében segítik egymás munkáját. A képlet első pillantásra szinte megfejthetetlennek tűnik. Egy frissen megvásárolt ház felújításakor egy hatvan évvel korábban eltemetett csecsemő csontváza kerül elő, és röviddel ezután a közeli parkban szintén egy gyermek csontokra, illetve egy fiatal nő holttestére bukkannak. A nőről, akit az elkövető valósággal kivégzett, hamarosan kiderül, hogy szerény, visszahúzódó, vallásos emberként ismerték, és megbízható nevelőnőként dolgozott gazdag családoknál.

Sturgis és Delaware a bűntények nyomába ered, és a szálak a hollywoodi filmipar két letűnt csillagához, egy házaspárhoz vezetnek, akik a nyilvánosságtól visszavonultan élnek, ezért csak igen fondorlatos módon lehet a közelükbe férkőzni. A meglehetősen szövevényessé váló ügyben Sturgis és Delaware a megérzéseire hallgatva nyomoz, így derítve fényt a kegyetlen valóságra.

本の詳細

形式 ハードカバー
ページ数 356ページ
言語 ハンガリー語
公開されました 1月 1, 2014
出版社 GENERAL PRESS
ISBN-10 9636435405
ISBN-13 9789636435400
棚に追加

この本を評価する


ブックジャーナルをエクスポート