本の詳細
形式
ペーパーバック
ページ数
56
言語
英語
公開されました
Jan 1, 1973
出版社
Magyar Helikon
説明
Radnóti Miklós egyetlen prózai műve 1939-ben keletkezett, mikor a világ haladó erői már egyre fojtogatóbban érezték a fasizmus embertelen szorítását. S a spanyol polgárháború vérzivatara után, Csehszlovákia rút elárultatásának évében a költő gyermekkorának emlékeit gyűjti naplószerű visszaemlékezésbe. S miközben megismerheti az olvasót saját tragikus gyermekkorával, szüntelenül átsüt az egyéni szenvedések emlékein az emberiség jövőjéért való félelem, rettegés a világháborútól, rettegés a fasizmus megerősödésétől, rettegés az emberiség elárultatásától.
A napló forma módot adott arra is, hogy művészeti, műfordítási műhelytitkokat is papírra vessen, s hogy egyszerre lásson a felnőtt férfi elemző látásmódján s a gyermek múltat szépítő szemüvegén keresztül. A mai olvasónak már az is sokat jelent, hogy megismerheti azt a családi környezetet, amelyből a magyar nép tragikus sorsú és rendkívüli tehetségű költője kiemelkedett.
Az Ikrek hava prózai írásműve tele van költészettel, azzal a nemes lírával, amit úgy szeretünk Radnóti Miklós verseiben.