A macskaróka

A macskaróka című lírai hangulatú kisregény az 1880-as évek Izlandjára kalauzolja az olvasót.

A két történetszál egyikében a vad és a vadász párharca bontakozik ki: a falusi tiszteletes napokon keresztül követi a barna bundás sarki rókát, mely „olyan ördöngös módon hasonlít egy kőhöz, hogy azon csak ámulni lehet”. Ennek a történetnek, mely a regény feszes és feszült kerete is egyben, a pap és a nőstény róka mellett a kegyetlenségében kegyes, fenséges természet a harmadik főszereplője. Mintha az emberi és az állati összeolvadna, végső soron minden természetté válik ebben a balladai élességgel megírt műben.

A másik történetszál ugyanekkor játszódik a komor hegyek tagolta Völgy egyik településén. A szerző lélektani empátiával és társadalomtörténeti pontossággal ábrázolja, és a mindennapokban mutatja meg a korabeli izlandi közösség évszázados hiedelmeit, átörökített babonáit és szokásait. A hagyományhoz, paraszti értékvilághoz foggal-körömmel ragaszkodóknak szembe kell nézniük az európai modernizáció kihívásaival. Sjón ezeket az elvont problémákat eleven, tragikus és kedélyes élethelyzetekben mutatja meg: születéskor és temetéskor. Regénye – alcíme szerint – népi történet: ez egyszerre jelenti, hogy népmesei elemek tagolják a balladai históriát, és azt is, hogy néprajzi igényességgel ismerteti meg az olvasóval egy rusztikus társadalom belső határait.

Egyszerre metaforikus legenda és naturalisztikus parabola A macskaróka komor mese a titkokkal teli skandináv horizontról.