A szépfiú

A múlt század nyolcvanas éveiben – a sajtó, a nagybankok és a gyarmatosítások aranykorában – valakinek meg kellett írnia az új kor hősének életregényét. Balzac Rastignacja és Stendhal Julien Sorelje után Maupassant Duroyban, a gátlástalanul törtető Szépfiúban ábrázolta remekül a korszak jellegzetes képviselőjét. Maupassant-nak ez az egyetlen „jól végződő” regénye, egyben legteljesebb alkotása is. Itt mutatja meg legtökéletesebben írói képességeit, itt festi legbátrabban s egyúttal legpontosabban kora egész társadalmát. Itt találja meg nemcsak legregényesebb témáját, hanem a pontosan beleillő figurát is: a nők révén emelkedő, szerelmüket önzőn kihasználó, mohó, fölfelé züllő fiatal újságíró, a Szépfiú alakjában. Maupassant teremtőereje teljében hozta létre e sötét kor emberarcú ragadozójának, a Szépfiúnak regényét: a kor s a téma sötét, az ábrázolt világ lehangoló, de ezt az író jókedve, találékonysága, csípős iróniája egész tűzijátékával feledteti. A Szépfiú Maupassant-nak, a még töretlen alkotókedvű Maupassant-nak, hibátlan remekműve.