Beleriand ​dalai

Beleriand ​dalai

아직 평점이 없습니다
Sep 21, 2018 · 헝가리어 · 페이퍼백 (540 페이지)
서가에 추가

이 책 평가하기


도서 일지 내보내기

책 세부 정보

형식 페이퍼백
페이지 540
언어 헝가리어
출판됨 Sep 21, 2018
출판사 Helikon
ISBN-10 9632278577
ISBN-13 9789632278575

설명

J.R.R. ​Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete fő műve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfont az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítosz-ciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit című regények, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény – amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet.

Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé.

Az Elveszett Mesék Könyve I. része A szilmarilok mitológiaciklus legelső elbeszélésének bevezető történeteit tartalmazza. Kibontakozik a mitológiarendszer kiindulópontja, és nyomon követhetők páratlan fejlődésének kezdő lépései: a világ teremtése, a valák cselekedetei, a tündék ébredése, legnagyobb alkotásaik születése és Melko pusztító lázadása – ahogy azt maguk a tündék Eriolnak, a nyugati óceánon átkelő ember-hajósnak elmesélték.

장르들

공상 과학 어린이 액션 & 어드벤처 역사
서가에 추가

이 책 평가하기


도서 일지 내보내기