Pénz: Búcsúlevél

John Self, alias Pipec, egyszerű lelkű, angol reklámfilmszakember, akinek minden gondolata a pénz, az ital és a nők körül forog. Kisfilmjével díjat nyer Amerikában, s elfogadja egy Fielding Goodney nevű filmes ajánlatát egy közös vállalkozásra, mert vonzza a sok pénz, hízelgő, hogy Goodney révén (és persze számlájára) bekerülhet az amerikai felső tízezer világába, beszabadul a pénzemberek vadonába: sztárokkal tárgyal, fényűző éttermekbe, bárokba jár, kitartóan tanulmányozza a New York-i pornóipar létesítményeit, elragadtatással hallgatja Goodney magasröptű pénzügyi eszmefuttatásait és a vállalkozásba befektetni készülő tőkéstársak névsorát.

Van bőven pénze, és még több lesz. Mi hiányzik mégis? Mi van ezen kívül? - nyugtalanítja a kérdés. Ugyanakkor mindinkább érzi, hogy rendet kell tennie az életében, döntenie kellene régi szeretőjével, Selina Streettel kapcsolatban, akiben éppen az vonzotta, hogy csak a pénzéért szereti, miközben felbukkan egy másik nő is, Martina Twain, aki szép, okos és gazdag, s ennek ellenére ragaszkodik hozzá. Pipec pedig merőben új igényekkel szembesül: le kell szoknia minden régi szenvedélyéről, úgymint káromkodás, bunyózás, verés, dohányzás, piázás, gyors kaja, pornográfia, szerencsejáték, kézimunka...

Aztán hirtelen gyanakodni kezd. Nem halad a forgatás, nem tetszik neki a Goodney által íratott forgatókönyv. S miközben minden hájjal megkent, rafinált vén rókának érzi magát, és tudja, időben kiszállni - az is művészet, lassan ráébred a pénzügyi machinációra, amivel átverik, menekülőre fogja, de még kapaszkodik, ragaszkodik a riadalmas gazdagsághoz, mert ha pénzed van, minden van, bárkit-bármit megvehetsz, ez az a világ, ahol a pénz adja az ember értékét, küzd, mert a periférián feltűnnek és ő látja is a nincstelenek árnyait, e társadalom számkivetettjei életét - akik közé nem akar tartozni...

A nyocvanas évek egyik sikerkönyve volt Martin Amis regénye, amely ma is ugyanolyan elevennek hat, mint megírásakor.