Üvegfal mögött

Üvegfal mögött

아직 평점이 없습니다
1974 · 헝가리어 · 하드커버 · 판본 2개
서가에 추가

이 책 평가하기


도서 일지 내보내기

설명

A regény színhelye a nanterre-i egyetem „üvegfallal” körülvett, zárt világa. Az egyetem és az egyetemi lakótelep négy épületét egy nyolcemeletes toronyház uralja: az egyetem vezetőségének a helységei, tanácstermei. Ez a torony a diákság szemében a hatalom jelképe. A regény cselekményének időpontja 1968. március 22. Ez a nap ugyanúgy kezdődik mint a többi: a kollégium lakói felkelnek, készülnek az előadásokra, reggeliznek, szeretkeznek, veszekszenek, szakítanak, órára mennek, vitatkoznak, gyűléseznek, hangoskodnak és egyre hevesebben tiltakoznak az egyetem ósdi, elviselhetetlen rendszere ellen, végül száznegyven diák – a forrófejű forradalmi „kemény” mag – elfoglalja a tornyot. Robert Merle aki ebben az időben tanára volt a nanterre-i egyetemnek, óráról órára feleleveníti a nap eseményeit, az olvasó pedig együtt él, gondolkodik a sokféle szereplő változó hangulataival, cselekedeteivel, és egyre nagyobb érdeklődéssel követi a mozaikokra töredezett jelenetekből összeállított izgalmas történetet.

책 세부 정보

형식 하드커버
페이지 438 페이지
언어 헝가리어
출판됨 1월 1, 1974
출판사 Európa Kiadó
서가에 추가

이 책 평가하기


도서 일지 내보내기