Az ​élet fája

Patrick ​​White az angol nyelvű két nagy irodalom – a szigetországi és az amerikai – mellett harmadikként kiterebélyesedő ausztráliai legjelentősebb képviselője. Hazájának, ennek a távolsága miatt szinte egzotikumként ható földrésznek sajátos világát hódítja meg az ábrázolás számára.

Művének hátterét az a hatalmas urbanizációs folyamat alkotja, amelynek során a millióssá növő világváros szomszédságában őserdőt irtó pionír megéri, hogy robinsoni birodalma félszázad alatt elővárosság válik. Ez a félszázad keretül szolgál egy családregényhez, amelyben buddenbrooki ritmussal követik egymást a nemzedékek. A főhős, ez az egyenes gerincű, jóindulatú, keményen dolgozó ember, földi javainak gyarapítása mellett hamleti problémák kíséretében él, állandó emberkereső és „istenkereső” szenvedéllyel, hogy szabaduljon sűrű, mégsem tragikus magányából.

Szűkszavú, balladai villanású epizódok és széles tablók váltakoznak a regényben, a külső valóság hiteles rajzával és az ösztönélet döbbenetes ellentmondásainak feltárásával, álom és képzelet anyagának keverésével, a mindennapi jelenségek már-már ősképpé mitologizálásával, a természet démoni erejének érzékeltetésével – árvízben, tűzvészben, aszályban; templomban, kocsmában, halottas házban, csendes otthonban –, erőszak, áhítat, mámor, ihlet, építés és pusztulás közepette…