Belső sáv

Belső sáv? Nem, nem egy betoncsíkról szól Sebők Éva legú­jabb kötete, hanem arról a belső sávról, mely inkább Lao-ce-i értelemben út, ha egyáltalán annak nevezhető. Sáv. így talán pontosabb. A lélek belső sávja, úttalan irány, szent bolyongás két kőszikla: a Líra és a Gondolat között. A versek némi humor­tól sem mentesen két erőtér közt haladnak mindig eszmélkedésre késztető végük felé. Mert befejezett versek ezek, kemény formai kötöttség kristályrácsába faragott miniatúrák, az előző, Jégkarc című kötet (Tevan Kiadó, 1989) költői hangvételének s formakultúrájánk szerves folytatói. Sebők Éva egyszerre közért­hető és modern. Talán a koboldos" gyermekírói tapasztalat te­szi alkalmassá erre. Megkapó közvetlenséggel, olykor szinte az élőbeszéd fordulatait is egy-egy groteszk beidézés erejéig „verssé meghíva" nyúl olyan témákhoz, melyek a hagyomány szerint mord ábrázatot követelnének a szerzőtől. Sebők Éva halálverseiből a megőrzött ártatlanság derűje, míg örömódáiból a fenyegetni sosem szűnő végzet fanyar avarszaga árad. S az olvasó csak találgathat: mi az a soha ki nem mondott, amit min­den vers akaratlanul is kimond? Hol a titok, amikor nem kell megfejtés után kutatni, s miképp lehet rejtélyes a már-már kihívóan egyszerű?