Vad éjszakák

Fiú harmincéves és a fiúkat szereti. Samyt, aki majdnem bűnöző, Jamelt, a muzulmán rapper srácot. És a névtelen testeket, amik hatalmukba kerítik a Szajna parti vad éjszakákon. Néha feltűnik egy-egy lány. Aztán már csak Laura. A fiú HIV-pozitív. Nem vallja be Laurának, amikor először szeretkeznek. Lehet, hogy megfertőzte. A lány tizenhét éves. Őrülten szerelmes a fiúba, mindent megtesz, hogy ne veszítse el, könyörög és erőszakoskodik, hazudik és zsarolja.
Klip-ritmusban csapnak össze és szakadnak el egymástól, utcaképek zakatolnak a szemünk előtt, videókamerán keresztül látjuk Párizs árnyait és fényeit, kokainmámoros partikat, aláfestésnek pedig elhaló szenvedélyes szavak ömlenek az üzenetrögzítőből. Majd egy lassú, elhagyatott tengerpart és emlékképek a kamaszkorból: arabok vére, napfényben szikrázó sziklák.
És ekkor életbe lép az új rend: a halál közvetlen közeléből a fiú rácsodálkozik az őt kürölvevő világra. És élni kezd.
A vad éjszakák-ból készült kultuszfilmet Cyril Collard alkalmazta vászonra, ő rendezzte, szerezte a zenéjét, eljátszotta a főszerepet. Néhány nappal azelőtt halt meg AIDS-ben, hogy átvehette volna a César-díjat. Harmincéves volt.
Részlet az előszóból:
"Az a regény, amiben ma nem esik szó az AIDS-ről, olyan, mint azok a negyvenes évek elején írt könyvek, amelyekben nem szerepel a háború - ezt Edmund White mondta, és lehet, hogy nincsen igaza. De a 80-as évek eleje óta folyamatosan zúgnak a vészharangok, bár hangjuk többnyire csak fátyolosan hallik el hozzánk. Kiállításmegnyitókon, filmpremiereken és könyvbemutatókon suttogják egymásnak az egybegyűltek a fatális betűszót szerte a világon. 1991 decemberében egy hétre sötétbe burkolózott az ezredvég egyik vizuális emblémája: a New York-i felhőkarcolók sora. És tévécsatornák percekre szüneteltették a közvetítést, tárlatokon takarták le a leghíresebb tárgyakat, színielőadások szakadtak félbe a szünetben. Ennek a demonstrációnak egyetlen célja az volt, hogy felhívják a figyelmet: a vírus nap mint nap szedi áldozatait a nemzetközi művészvilágból is. Azóta hordják az emlékezés és figyelemfelhívás kis vörös szalagját a világkultúra lelkiismeretesebb szereplői. Az AIDS, éppen mint a pestis, a lepra vagy a szifilisz, halálos kihívás az emberiségnek. Kutatócsoportok százai dolgoznak azon, hogy megzabolázzák vagy megelőzzék a kórt, társadalomtudósok tanítanak együtt élni a betegséggel, a Vöröskereszt statisztikusai pedig 40-100 millióra becslik az ezredforduló fertőzöttjeinek számát. Az AIDS benne él a nyugati civilizáció tudatában, az afrikai kontinens mindennapjaiban, önálló kultúrája és metaforarendszere alakult ki, politikai és érdekvédelmi szervezetek formálódnak köré."