Állatfarm

Állatfarm

هنوز رتبه‌بندی نشده است
2021 · مجارستانی · جلد سخت · 1374 نسخه
به قفسه اضافه کنید

به این کتاب امتیاز دهید


صدور دفتر کتاب

توضیحات

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ? UGYAN MÁR. VANNAK KÖZTÜK EGYENLŐBBEK IS.
Orwell 1943-44-ben írott műve minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol major a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát. A maguk igazgatta farmon élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak az eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A szerző a „Tündérmese” alcímet adta regényének, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.

جزئیات کتاب

فرمت جلد سخت
صفحات 144 صفحه
زبان مجارستانی
منتشر شده ژانویه 20, 2021
ناشر Lazi
نسخه‌ها 1374 نسخه
ISBN-10 9632675061
ISBN-13 9789632675060

I really liked this book, I didn't expect it to criticise the Soviet Union so explicitly.

October 4th 2026

Mucho enojo, final pésimo y crudo.

September 11th 2026
حال و هوا: haunting · tense ریتم: medium-paced تمرکز: plot-driven

Ótimo livro para causar reflexões.
É um cautionary tale ( um conto de aviso), no qual os animais começam uma rebelião e o que antes vira um sonho de liberdade se transforma em uma situação até pior de como eles estavam antes sob os cuidados do fazendeiro ( embora eles nunca percebem isso). Um livro atemporal que nos alerta sobre a manipulação e o poder descuidado em mãos erradas.

August 2nd 2026
حال و هوا: melancholic ریتم: medium-paced هشدارهای محتوا: graphic-violence · death
به قفسه اضافه کنید

به این کتاب امتیاز دهید


صدور دفتر کتاب