Állatfarm

Állatfarm

Inga betyg ännu
2021 · Ungerska · Inbunden · 1374 utgåvor
Lägg till på hyllan

Betygsätt denna bok


Exportera bokjournal

Beskrivning

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ? UGYAN MÁR. VANNAK KÖZTÜK EGYENLŐBBEK IS.
Orwell 1943-44-ben írott műve minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol major a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát. A maguk igazgatta farmon élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak az eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A szerző a „Tündérmese” alcímet adta regényének, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.

Bokdetaljer

Format Inbunden
Sidor 144 sidor
Språk Ungerska
Publicerad jan 20, 2021
Förlag Lazi
ISBN-10 9632675061
ISBN-13 9789632675060

Recensioner

Visa alla

I really liked this book, I didn't expect it to criticise the Soviet Union so explicitly.

October 4th 2026

Mucho enojo, final pésimo y crudo.

September 11th 2026
Stämning: haunting · tense Tempo: medium-paced Fokus: plot-driven

Ótimo livro para causar reflexões.
É um cautionary tale ( um conto de aviso), no qual os animais começam uma rebelião e o que antes vira um sonho de liberdade se transforma em uma situação até pior de como eles estavam antes sob os cuidados do fazendeiro ( embora eles nunca percebem isso). Um livro atemporal que nos alerta sobre a manipulação e o poder descuidado em mãos erradas.

August 2nd 2026
Stämning: melancholic Tempo: medium-paced Innehållsvarningar: graphic-violence · death
Lägg till på hyllan

Betygsätt denna bok


Exportera bokjournal