Description
Mia életét ismét Grandmere fantasztikus ötletei „színesítik”: sztárszínésznőt akar csinálni belőle egy ifjúsági színtársulatban, sőt mi több, össze akarja hozni egy Michael-nál sokkal partiképesebb fiatalemberrel.
"Először kiderült, hogy csődbe juttattam a diákönkormányzatot, ezért rövidesen csúfos véget érek az alacsony termetű, de nagy testi erejű végzős évfolyamelső keze által.
Azután a novellámat elutasította a magazin.
Ráadásul a barátom azt hiszi, elmegyek a bulijára, amit a szülei lakásán rendez a szülei távollétében. És nem is hibáztathatom, amiért ezt hiszi, hiszen végül is tulajdonképpen igent mondtam a meghívásra. De azért mondtam igent, mert ha nemet mondok, akkor ünneprontó és savanyújóska hercegnő lettem volna."

Book Details
Format
Paperback
Pages
278 pages
Language
Hungarian
Published
Jan 1, 2006
Publisher
Cicero
Editions
32 editions
ISBN-10
9635395388
ISBN-13
9789635395385