Description
Egyetlen közelmúltbeli regény sem beszélt olyan megrendítően a szerelem természetéről, mint André Aciman lenyűgöző könyve, a Szólíts a neveden. Legelső, 2007-es megjelenésekor Stacey D'Erasmo, a New York Times kritikusa "szerelmes levélnek, vallomásnak, különlegesen gyönyörű könyvnek" nevezte. Mintegy háromnegyedmillió eladott példány után pedig megszületett a később Oscar-díjjal is jutalmazott filmváltozat, amelyben Timothée Chalamet játszotta a kamasz Eliót, Armie Hammer pedig Olivert, a fiatal doktoranduszt, akivel egymásba szeretnek.
A Találj rám!-ban először Samuellel, Elio édesapjával találkozunk: épp látogatóba utazik Firenzéből Rómába a fiához, aki időközben sikeres zongoraművész lett. Egy fiatal nővel való véletlenszerű találkozása a vonaton fenekestül felforgatja az idős Sami terveit, örökre megváltoztatva életének hátralévő részét.
Nem sokkal ezután Elio Párizsba költözik, ahol ő maga is találkozik valakivel, Oliver pedig, aki időközben családos ember és főiskolai tanár lett Amerikában, hirtelen azon kapja magát, hogy szeretne visszalátogatni Európába.
Aciman érzékeny szerző, egyetlen rejtett rezdülés, az érzelmek egyetlen árnyalatnyi változása sem kerülheti el a figyelmét, hiszen ezekből áll össze a szenvedély. A Találj rám! visszatér az egyik legnagyszerűbb kortárs szerelmi regény világába, tovább feszegetve a kérdést, elmúlhat e valaha az igazi szerelem?
Book Details
Genres
Reviews
View AllI absolutely loved this book, and the four different poverty chapters?!!!! Again, its only four stars due to the weird age gaps. His father and miranda, Elio and Michel...but they were lovely romance stories and I loved seeing them all grow together in the end❤️
I honestly don’t think there was a need for this book… I was very excited to read this, read the first 60% without too much enjoyment, put it down because I had things to do and then completely forgot about it. I picked it back up only because I didn’t want to dnf it, but I skipped so many parts in the end… Overall I would say don’t waste your time, the first book was so much better than that.